Kálvinné György Gabriella

Kálvinné György Gabriella

Pedagógiai pályámat 1980-ban kezdtem gyógypedagógiai tanárként.
Gyógypedagógiai tanári diplomámat a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképzõ Fõiskolán szereztem logopédia szakon.
Tanítói diplomát a Károli Gáspár Református Egyetem Fõiskolai Karán kaptam, kiegészítve magyar nyelv- és irodalom mûveltségterületen való képesítéssel.
A Magyar Mûvelõdési Intézetben Népi játszóház-vezetõi tanfolyamot végeztem, ezt követõen pedig Szõnyegszövõ és Népi Kismesterségek oktatója képesítést szereztem.
Iskolánkban 1986 óta, az intézmény megnyitásától alapító tagként végzem tanítói munkámat.
34 éve tanítok 6-10 éves korú kisgyermekeket.
Az oktató-nevelõ munkában a sokoldalú tudás megszerzése mellett nagyon fontosnak tartom a bizalmon alapuló, szeretetteljes légkör kialakítását. Meggyõzõdésem, hogy csak szeretettel és következetesen lehet kisgyermekeket nevelni.
Kiemelt feladatnak tekintem a gyermekek olvasóvá nevelését, a felzárkóztatást, a tehetséggondozást és a szabadidõ hasznos eltöltését.
A népmûvészet, a hagyományok õrzése régóta szívügyem. Az iskolai kézmûves szakkör keretében igyekszem megismertetni és megszerettetni gyermekeinkkel népi hagyományainkat, kézmûves kultúránkat.
E cél érdekében szervezem meg évente, a Népmûvészet Palotai Mestere és Kismestere díj elnyeréséért kerületi szintû kiállításunkat, valamint nyári kézmûves alkotótáborunkat Zamárdiban a Balaton parton.
Tanulóim sikeresen szerepelnek a házi - és a kerületi tanulmányi versenyeken egyaránt.
Pedagógiai munkám során arra törekszem, hogy a gyerekek biztos és szilárd alapokat kapjanak további tanulmányaikhoz. Ehhez fontosnak érzem, hogy az eltöltött 4 év alatt egymást szeretõ és segítõ közösséggé váljunk, ahol jó érzés tanulni és a mindennapokban együtt lenni.
Úgy érzem, a „Kossuthban” eltöltött 29 év, elgondolásomat, munkámat igazolja.
Felnõtté vált diákjaim sikeresen megállták helyüket az életben, és szívesen gondolnak vissza az iskolánkban eltöltött évekre.
„ Én azt hiszem, gyermeket csak úgy lehet nevelni, ha az ember megtiszteli azzal, hogy komolyan veszi.” (Szabó Magda)